A Kuvasz történelmi múltja

1.    Őshazától a Kárpát-medencéig

Az ember egyik legkorábban háziasított állata a kutya, mely a farkas ősi tulajdonságait egyre inkább elhagyva, hű társa lesz, az évezredek során. Minden bizonnyal az ősmagyaroknak is voltak kutyáik, ilyen vagy olyan tulajdonságokkal, kicsi vagy nagy termetben.
A kuvasz kialakulását is homály fedi, nem tudjuk pontosan mikor alakulhatott ki, valószínűsíthető hogy az állattenyésztés fejlődésével szükség volt egy erőteljes csontozatú, gyors, az idegenekkel szemben bizalmatlan kutyára. Ázsia nomád népeinek legfőbb vagyona a háziállat volt, melyeket csak robosztus, rámenős kutyákkal tudtak megvédeni. Ezek a kutyák mind belső tulajdonságaiban, mind külső jegyeikben roppant mód hasonlíthattak a kuvaszhoz, mely alapján feltételezhető a közös ős.
Az ősmagyarság finn-ugor szétválása idején még nem találtak nagytestű pásztorkutya leleteket, hanem csak spitc jellegű kutya maradványokat, amely az állattartás kezdetlegességére utal. Érdekeségként megemlíthető, hogy a rénszarvastenyésztő lappok, vogulok körében később sem alakult ki egy igazi, a ragadozók ellen is alkalmazható nyájőrző kutya, amely sikeresen vette volna fel a harcot, a rénszarvasokat veszélyeztető tundrai farkassal.
I. e. 2. évezred első felében (valószínűleg óiráni vagy ótörök közvetítéssel) ismerkedik meg az ugor ősnép az állattartással, de ebből az időszakból sincs tudomásunk nagytestű pásztorkutyáról.
Az ugor népek egységéből kiváló ősmagyarok i.e. I. évezred első felében kerültek kapcsolatba a török eredetű csuvas néppel. Őseink és a csuvas nép közel ezer esztendeig éltek egymás mellett. Valószínű hogy e néptől tanultuk el a fejlettebb állattenyésztést, melynek segítségével erre az időszakra tehető a kecske, juh és a szarvasmarha elterjedése is. Természetesen a nagy mennyiségű állatállomány őrzését már nem tudta a pásztor ellátni egyedül, szüksége volt a vadászatokon használt, kitartó, jó szimatú, szilárd szervezetű kutyájára.
Vannak olyan feltételezések melyek szerint e kapcsolat réven került birtokunkba a kuvasz őse, elnevezése pedig az egykori szomszédra utal.
Az állattenyésztésünk fejlődésével egyre inkább kiszorultunk az erdős övezetből a ligetes, füves pusztákra tereltük állatainkat. Az itt élő török pásztornépektől újabb fortélyokat ellesvén, további nagyarányú fejlődést sikerült eszközölnünk állattartási technikánkba, így alakult ki a félnomád állattartásunk, mellyel bekapcsolódtunk a népvándorlás folyamatába is.
A levédiai tartózkodás idején már elődeinknek ismerniük és használniuk kellet a kuvasz jellegű pásztorkutyák őseit. Alkalmazását indokolttá teszi a megnövekedett állatállomány, valamint a nomád tartásából adódó követelmény is. A szilajon tartott juh, marha és ló állomány őrzését és féken tartását ellátó kutyák, megbecsült társai voltak a pásztoroknak.
Itt lehet említést tenni, a Kaukázus, dél Ural és a Kárpátok által határolt, hatalmas pusztákon, és a hegyekben kialakult pásztorkutyákról.
A közös területen kialakult kutyafajták belső, és kicsi eltérésekkel külső tulajdonságai, megdöbbentő módon hasonlítanak egymásra, mind a kaukázusi juhászkutya, mind a török akbas rendkívül hasonlít a kuvaszhoz, sejtetvén a közös őst. Megvesztegethetetlen, rendkívül erőteljes, szívós, rendíthetetlenül bátor, betegségekkel szemben ellenálló, ugyanakkor intelligens kutyafajtákról van szó. Ezen kutyafajták őrzési stílusa is megegyezik, a rá bízott jószágot többször körüljárva, folyamatos mozgással őrzi.
Erre az időszakra tehető a kuvasz és a komondor szétválása is, ugyanis a juh őrzése és a szarvasmarha őrzése is más-más stílust követel. Ugyanis míg a juh lassabban legel és közzé vegyülve hatékonyabban védelmezhető, ezért erre a komondor „szakosodott”, ellenben a szarvasmarha és a ló őrzése, gyorsaságot, határozott, kíméletlen fellépést követelt a kuvasztól, mely őrzési tulajdonságait a mai napig megőrizte.
A ősmagyarok Etelközbe, majd a Kárpát-medencébe vonulásuk alatt, az állatállományuk tovább szaporodott, mely egyes kutatók szerint kb.10 milliós egyedszámú lehetett, a honfoglalásunk idején. Ehhez nagyszámú pásztorkutya társulhatott, meghatározó szerepet játszva a Kárpát-medence kutya populációjára. A Kárpát-medencében élő szlávok, főleg sertést tartottak, melyek nem igényeltek nagytestű pásztorkutyákat.
Fajtatörténeti szempontból egyedülálló a Fenékpusztán, 1978-ban felszínre hozott kuvasz jellegű kutya koponyája és csontjai, melynek alaktani jellemzői megegyeznek a mai kuvasz jellegzetességeivel. A háziállatok történetében is ritkaságszámba menő leletet vizsgáló tudós, Dr. Matolcsi János szerint „..ez a szóban forgó koponya kuvasz kutyánk honfoglaláskori ősének,..a bizonyítéka”.
A budapesti Mezőgazdasági Múzeumban látható csontokból megállapítható, hogy nemcsak a koponya, hanem a hátulsó végtagok is a mai kuvaszhoz hasonló arányokat mutatnak. A fenékpusztai kuvasz csontleletének jelentősége nemzetközi vonatkozásban is páratlan, ugyani kevés kutyafajta múltját lehet 1100 évre visszamenőleg követni.